Teret a fejlődésnek, avagy Murafölde születőben...

Meglévő tudásra alapozva, azt átörökítve, mégis mai, modern eszközökkel és igényeknek megfelelő fejlesztések állnak a Mura Program középpontjában. A vidékfejlesztési célkitűzésben mindenképpen fontos a két terület, a mezőgazdaság és a turizmus összekapcsolása is.

Mura Program, ahogy mi látjuk...

A Nagykanizsát körülölelő dél-zalai térség, amellett, hogy az országos társadalmi problémák is jelentősen érintik - az elöregedés, a fiatalok elvándorlása, az elnéptelenedés, a vállalkozó szellem hiánya –, továbbsújtja még az az adottság is, hogy rendkívül aprófalvas terület. Az ide tartozó több mint 80 település többsége néhány tíz, illetve néhány százfős. Ezen felül, eltűnőben van a hagyományos vidéki tudás, mivel az új generációk már másként képzelik az életüket, a jövőjüket, hisz az új trendek is ezt sugallják számukra.

Városunk szerepe miben áll a Mura Programban?

Mivel ennek a térségnek a természetes központja Nagykanizsa, ezért az említett kérdések a várost is alapjaiban érintik. Ma már egyik város sem képzelhető el a környezete és a vele való együttműködés sikere nélkül. Hiszünk abban, hogy ez a folyamat megállítható, megfordítható. Megfelelő intézkedésekkel, egy egységes program létrehozásával, egy pozitív jövőkép felmutatásával. Erre született a Mura Nemzeti Program.

Meglévő tudásra alapozva, azt átörökítve, mégis mai, modern eszközökkel és igényeknek megfelelő fejlesztések.


Mitől nemzeti program?

Komplex, a város és a térség egészének fenntartását, fejlesztését szolgáló programról beszélünk. Célja, hogy az itt élőknek jövőt és bázist tudjunk teremteni, amelyre alapozva már mindenki saját maga építheti fel az egzisztenciáját, és a lehetőségek kihasználásával teljes életet élhet itt, ebben a térségben, amely az otthonunk.

Nem kis vállalás, hogy ezekre a jelenségekre megfelelő megoldást találjunk, de mindenképpen példaértékű, amelyet a kormányzat támogatásra javasolt, nemzeti mintaprogrammá emelte, melyből mindössze három van Magyarországon.

Adottság és hagyomány...

Legfontosabb feladatunk, hogy a saját közösségünk számára találjunk jó megoldásokat, teremtsünk lehetőségeket. Helyben kell megtalálnunk a saját utunkat. Az, hogy ennek részei olyan, az ország vidéki közösségeit érintő kérdések is, melyek miatt a mi megoldásaink később az ország más területei számára is megoldást jelenthetnek, az könnyen elképzelhető. Emellett viszont fontosnak tartom, hogy minden térség megtalálja a maga adottságaira és hagyományaira épülő egyedi válaszait is.

Együttműködésben...

Kiemelkedő fontosságú, hogy a Mura Programon keresztül mind a mezőgazdasági, mind a turisztikai területet az együttműködés és a hálózati logika jellemezze. Nem feltétlenül a terméken, hanem sokkal inkább annak minőségén és a teljes termelői és értékesítési láncolat kialakításán van a hangsúly.

Célként fogalmazzuk meg, hogy a térségből minél több szereplőnek lehetősége legyen bekapcsolódni, a háztájitól az üzemi méretűig, a termelőtől, a feldolgozón át, az értékesítőig. Mindezt egy, „Mura” márkanév alatt, magas minőségben.

A turizmusfejlesztés tekintetében elsősorban a természeti értékekre és az élményre szeretnénk építeni. Olyan aktív turisztikai fejlesztéseket tervezünk – kerékpáros, vízi, bakancsos, lovas -, melyeken keresztül feltárulnak az eddig szinte még saját magunk előtt is rejtve maradt értékek.

Vannak-e már konkrétumok a programon belül?

Igen, megvalósítás alatt áll a Zalaerdő 1 Mrd Forint értékű kisvasút fejlesztése, ami fontos turisztikai vonzerő, illetve a Balaton-felvidéki Nemzeti Park is egy újabb szürkemarha- és bivalytelepet hoz létre a Mura mentén, Letenye térségében, ami például a kisgyermekes családok számára jelenthet kikapcsolódást. Ugyanakkor ez a fejlesztés a már említett gasztro alapanyag előállítást is segíti, tehát a program pillérei itt látható módon összeérnek.

Szemléletváltás...

A Mura Program minimum 10-15 éves távlatokba tekint, hosszú távra szól. KÜLDETÉSE a helyi, vidéki gazdasági potenciál megteremtése, a fenntartható vidék létrehozása, a megélhetési lehetőségek fenntartása és fejlesztése, ezáltal a térség népességmegtartó erejének növelése.