A városvezetés egy régi célja valósult meg azzal, hogy a város egyik legrégebbi utcája, az Ady Endre utca egy szakaszát sétálóutcává alakította, melyre a kormányzat Területi Infrastrukturális Fejlesztések (TIF) előirányzatából volt lehetőség. Az elmúlt évek fejlesztései, a belváros rehabilitáció célkitűzései, és most ez a beruházás is mind azt a célt szolgálják, hogy városunk mind élhetőbb legyen, mind pedig olyan környezetet alakítsunk ki a belvárosban, mely amellett, hogy kellemes légkört teremt, a vállalkozások, kereskedők számára is vonzó lehetőséget kínál a betelepülésre.
A sétálóutca kialakítása során az elsődleges szempont természetesen az volt, hogy illeszkedjen a korábbi évek belváros rehabilitációinak szellemiségéhez, együtt harmonikus egységet alkotva.
Mindemellett, a korábban számos problémát, csőtöréseket, nyomásproblémákat okozó, elöregedett vízi közművek rekonstrukciója, korszerűsítése is megtörtént, melynek keretében átépítésre került a vízvezeték, az egyesített csatornavezeték, beleértve a gerincvezeték mellett a bekötővezetékeket és aknákat is.
Az utca a sétálójelleg kialakítása okán faltól falig térkőburkolatot kapott, mely a korábbi beruházásokhoz hasonlóan négy különböző burkoló anyagból került kialakításra. A sétálóutcában utcabútorok, virágládákban növények, valamint fák kerültek elhelyezésre, a köztisztaság megőrzését pedig újabb kihelyezett hulladékgyűjtők biztosítják. Az átépítés során elbontásra kerültek a közvilágítási berendezések, átfeszített lámpatesteket, illetve új kandelábereket helyeznek el (jelenleg még ideiglenes lámpatestek és kandeláberek kerültek elhelyezésre, a végleges, a többi rehabilitált helyszínen is elhelyezett, fekete századeleji hangulatú kandeláberek várhatóan májusban kerülnek majd a helyükre.)
A 290.687.760 Ft értékű beruházás kialakítási koncepcióját a Prourbe Kft., a kivitelezést pedig a Szabadics Zrt. végezte.
A sétálóutca Fő út felőli oldalán elhelyezésre került a „Kereskedő feleségek” című szobor, melyet Velenczei Ferenc vállalkozó négy évvel ezelőtt ajánlott fel a város számára. Erre az elhatározásra még korábban feleségével együtt jutottak, szerettek volna nyomot hagyni maguk után a városban. Ennek köszönhetően született meg a 10 millió forintot meghaladó értékű szoborpár, mely Sörös Rita kaposvári szobrász alkotása. A város, a felajánló és az alkotó is olyan szobrot kívánt elhelyezni a város sétálóutcáján, mely egy szerethető alkotás, amely mellett jó megállni, fotózkodni, s mely a város polgári, kereskedővárosi múltjának, attitűdjének is emléket állít (a szobor hamarosan megvilágítást is kap).
Foto: kanizsatv.hu