"Együtt Ligetvárosért" a veszélyhelyzet idején is

A veszélyhelyzet miatt meghozott fejlesztéspolitikai intézkedések értelmében a TOP-6.9.1-15-NA1-2016-00001 „Együtt Ligetvárosért!” projekt keretében megvalósuló rendezvények és különböző klubfoglalkozások egy része bizonytalan ideig felfüggesztésre kerültek. Ezek – a rendkívüli helyzetre való tekintettel leállított – foglalkozások természetesen a későbbiekben, átütemezést követően megvalósulnak a projekt keretein belül.

A projekt keretében továbbra is zajlik a folyamatos szociális munka, amelyre ezekben a nehéz időkben még inkább nagyobb igény mutatkozik. Természetesen kollégáink a személyes kapcsolattartást igyekeznek a minimumra redukálni, a segítségnyújtás főként telefonon és egyéb online módon történik.

Egyes programelem tekintetében lehetőségünk volt rugalmasan alkalmazkodni a kialakult helyzethez, így a női klub keretében két varrógépet bevonva maszkok varrását kezdeményeztük a női klub tagjai körében, valamint ezek mosása, fertőtlenítése, vasalása is megtörténik további klubtagok által. Az elkészült maszkok folyamatosan kerülnek majd kiosztásra a program központi településrészén, Ligetvárosban.

A Demokratikus Roma Vezetők Szövetsége – a projekt konzorciumi partnere - 2020. március 30-án délelőtt megkezdte a női klub által eddig elkészített 100 db maszk kiosztását Ligetvárosban. Ötven háztartásba, családhoz juttatták el 2-2 db mosható maszkot. A maszkok varrása folyamatos, a nagy igényre való tekintettel a későbbiekben is folytatódik a ligetvárosi családok, háztartások ellátása.

Gondolva az egyedül élőkre, a kisgyermekes családokra, a krónikus betegségben szenvedőkre a veszélyhelyzet idején, igény esetén a Demokratikus Roma Vezetők Szövetségének kollégái vállalják az alapvető bevásárlások lebonyolítását, gyógyszerek kiváltását, postai befizetések elintézését.

Kérésre segítséget nyújtunk a hivatali ügyintézésben, amely jellemzően már online formában, a személyes kontaktust mellőzve történik a veszélyhelyzetre való tekintettel.

A program szeretne segítséget nyújtani az alkalmi gyermekfelügyelet biztosításában. Ez azt jelenti, hogy amennyiben halaszthatatlan és személyes megjelenést igénylő teendője van az otthon maradó szülőnek, akkor egy-egy alkalommal, a pedellus jelenlétével biztosítjuk a felügyeletet a Liget Kuckó Közösségi térben. A felügyelet csak kiscsoportban történik, csak az egy családhoz tartozó testvérek lehetnek részesei egy időben a felügyeletnek, mely maximum 3 óra időtartam lehet. Ennél hosszabb időtartamú felügyeletet csak rendkívül indokolt esetben áll módunkban biztosítani.

Tisztelettel kérünk Mindenkit, hogy igényeiket munkanapokon 8:00-11:00 óra között a következő telefonszámok valamelyikén jelezzék:

+36 93 311-550

+36 20 354-8340

 

Ebben az embert próbáló időszakban még nagyobb szükség van a szolidaritásra, egymás támogatására, kölcsönös segítségnyújtásra, a környezetünkben élőkre való nagyobb odafigyelésre.

 

A projekt megvalósításában dolgozó kollégák nevében is kívánunk mindenkinek jó egészséget! Aki teheti, maradjon otthon! Vigyázzunk magunkra! Vigyázzunk egymásra!