A végéhez értünk egy újabb beruházásnak – megszépült a Deák és Eötvös tér

Pénteken a „Zöld Város – Zöld Nagykanizsa” projekt keretein belül a kivitelező Szabadics Zrt. készre jelentette a Deák és az Eötvös teret, így újra birtokba vehették a város lakói a megszépült területeket.

A beruházás 100%-os intenzitású, vissza nem térítendő Európai Uniós támogatásnak köszönhetően valósulhatott meg, közel másfél milliárd forintot fordíthatott a város zöldfelületeinek javítására és újabbak létesítésére.

Folyamatosan látszódott milyen szép is lesz a két tér: az Eötvös téren már korábban a helyükre kerültek az egyedi kandeláberek, ivókutakat telepítettek, összekötő kerékpárút készült, a gyeptéglák lefektetésével és az új növények, fák, cserjék ültetésével még látványosabb lett a fejlesztés, ezáltal a zöld területek még nagyobbak lettek a téren.

A gyerekek már korábban birtokba vehették a kibővült és megújult modern játszóteret, ahol többek között ugrálhatnak a trambulinon, kipróbálhatják a tekerhető homokmarkolót, a vizes játékokat, de nem feledkeztek meg a hagyományos játékokról sem a kivitelezők: homokozó, csúszda, kötélpálya, több mint húsz elemből álló létesítmény várja a kanizsai lurkókat.

A Deák téren is elkészültek a munkálatok: új növényzetet telepítettek, kialakításra kerültek az új ösvények, valamint lefektették a gyeptéglákat, és a kandeláberek is a helyükre kerültek.

A fejlesztések ezzel még nem fejeződtek be, a Zrínyi utca parkolói közül a Pannon Egyetem Nagykanizsai Kampusza mellettit már birtokba vehették az autósok, az alsótemplomnál lévőt pedig hamarosan befejezik a szakemberek.