UNIÓS tapasztalatcsere az energiagazdálkodás témakörében

A következő 18 hónap meghatározó lesz Nagykanizsa életében az energiakormányzás terén, hiszen az URBACT Programnak köszönhetően lehetősége nyílik két várossal – Trikalával és Seraing-al – együttműködésben arra, hogy a spanyol Viladecans település Vilawatt projekjének tapasztalatait átültessék a gyakorlatba.

A létrejövő partnerségnek köszönhetően az energiagazdálkodás terén új, innovatív megoldásokat próbálhatnak ki a települések. 

Április 20-án fontos mérföldkőhöz ért a projekt, hivatalosan is megkezdődött a közös munka. Az online projektindítón Nagykanizsa Megyei Jogú Város képviseletében Balogh László polgármester köszöntötte a partnereket. Az eseményen részt vett a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól delegáltjaként Küttel Orsolya nemzetközi referens, illetve a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. mint projektpartner képviseletében Czirákiné Pakulár Judit, Horváth Jácint és Bárczi Miklós is.

A találkozón Jordi Mazón Viladecans település ökológiai átmenetért felelős alpolgármestere elmondta, hogy eredményes és hasznos út elé néznek a partnervárosok, hiszen egy olyan, jelenleg is jól működő gyakorlatot vesznek át, mely náluk sikeresen működik. A #Vilawatt projekt nagy változást hozott a spanyol város életében, melyhez a helyi szintű hálózatok, a döntéshozói szint elkötelezettsége és az energiatudatos gondolkodás mind – mind szükséges volt.

Itt az idő, hogy elkezdhetjük együtt építeni a közös küldetésünket!

További információ: http://okosvaros.lechnerkozpont.hu/hu/peldatar/vilawatt-projekt