Készül Nagykanizsa klímastratégiája

Készül Nagykanizsa klímastratégiája – különböző szakterületek képviselőinek, intézményvezetőknek tartottak workshopot ma. A rendezvényen a várost érintő jelentős éghajlatváltozási problémaköröket határozták meg, és azok hatásait járták körül a résztvevők.

Egészségüggyel, mezőgazdasággal és turizmussal foglalkozó szakembereket is meghívtak a klímastratégiai workshopra, amelynek középpontjában a készülő dokumentum egyik sarokpontja, az adaptáció állt. E szerint az éghajlatváltozásnak már ma is vannak olyan hatásai, amelyeket nem lehet elkerülni, ezért alkalmazkodni kell hozzájuk. A közös munkát a Pannon Egyetem kanizsai kampuszának felmérése is segíti.

– Ezer főt sikerült megszólítani annak kapcsán, hogyan érzékeli a lakosság, milyen jelenségekkel találkozik. Különböző kategóriákba soroltuk a várható és a már megjelent eseményeket. Azt lehet mondani, hogy mindenki a saját bőrén érzi az évszakok eltolódását, az átmeneti évszakok – az ősz és a tavasz – lerövidülését – mondta el Németh Kornél egyetemi docens.

A város klímastratégiája három pillérre épül: a már említett adaptáció mellett csökkenteni kell az üvegházhatású gázok kibocsátását, de szemléletformálásra is szükség lesz mind a lakosság, mind a döntéshozók szintjén. A stratégia szakmai megvalósító partnere az IMRO-DDKK Nonprofit Kft.

– A projekt úgy szól, hogy 2021 márciusának végéig kell a dokumentumnak rendelkezésre állnia, de el tudom képzelni, hogy ez korábban is megtörténik. Először készül egy egyeztetési változat, amelyhez szeretnénk időt adni az összes érintettnek arra, hogy ezt véleményezze. A beérkezett javaslatok alapján véglegesítjük, az utolsó szót pedig a város közgyűlése mondja ki az elfogadással – fogalmazott Musits Róbert, az IMRO-DDKK Nonprofit Kft. ügyvezetője.

A workshopon tájékoztató és vitaindító felvetéseket vártak a résztvevőktől. A megyei jogú városok, így Nagykanizsa is, a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programban pályázhattak 20 millió forintig a feladatok végrehajtásának támogatására.

/Forrás: kanizsaujsag.hu/