Éghajlatváltozással kapcsolatos stratégiaalkotás és szemléletformálás Nagykanizsán

A KEHOP-1.2.1-18-2018-00015 kódszámú projekt keretében készül Nagykanizsa klímastratégiája. A készülő dokumentum hozzájárul a nemzeti és nemzetközi, az éghajlatváltozás megfékezését, illetve a hatásaira való felkészülést célzó törekvésekhez.

A tervezés jelenlegi szakaszában kerül sor a várost érintő jelentős éghajlatváltozási problémakörök meghatározására és az azokból fakadó hatások áttekintésére. Egészségüggyel, mezőgazdasággal és turizmussal foglalkozó szakembereket is segítik a munkát - tapasztalataikkal, ötleteikkel -, amelynek középpontjában a készülő dokumentum egyik sarokpontja, az adaptáció állt. E szerint az éghajlatváltozásnak már ma is vannak olyan hatásai, amelyeket nem lehet elkerülni, ezért alkalmazkodni kell hozzájuk. A közös munkát a Pannon Egyetem kanizsai kampuszának felmérése is segíti.

A készülő dokumentum (helyi klímastratégia) hozzájárul a nemzeti és nemzetközi, az éghajlatváltozás megfékezését, illetve a hatásaira való felkészülést célzó törekvésekhez. A város klímastratégiája három pillérre épül: a már említett adaptáció mellett csökkenteni kell az üvegházhatású gázok kibocsátását, de szemléletformálásra is szükség lesz mind a lakosság, mind a döntéshozók szintjén. A stratégia szakmai megvalósító partnere az IMRO-DDKK Nonprofit Kft.

 

Mellékletek

Klímatudatosan a jövőnkért