"Zöld utat" kaptak a sportberuházások városunkban...

A sportlétesítmények megvalósítása most már egyre közelebbi cél, hiszen a miniszterelnökség hivatalosan is "zöld utat" adott a beruházásoknak.

A múlt pénteki sajtótájékoztató (május 25.) fókuszában a Modern Városok Program keretein belüli két, nagyon fontos sportlétesítmény megvalósításával kapcsolatos hírek álltak, miszerint a miniszterelnökség "zöld utat" adott a beruházásoknak. A pénteki nappal kaptuk meg azt a támogatói okiratot, azt a szerződést a miniszterelnökségtől, amellyel a forrást biztosítják ezen beruházásokhoz – hangsúlyozta Dénes Sándor Nagykanizsa polgármestere.

A beruházásról rendezett sajtótájékoztatón elhangzott: a két épület felhúzása összesen 15 milliárd forintba kerül. Ebből az uszoda 6,2, a sport- és rendezvényközpont pedig 8,8 milliárd. Mindkét sportlétesítmény a mai kor igényei szerint lesz kialakítva. A hatóságok az építési engedélyeket elfogadták, hamarosan megkezdődhet a kivitelezés.

A másik nagyon fontos szempont, amit szintén a tervezés folyamán figyelembe vettünk az pedig a fenntarthatóság, az üzemeltethetőségnek a kérdése. Tehát nagyon fontos, hogy olyan műszaki megoldásokat próbáltunk megvalósítani a tervezés során, amelyek természetesen mindezt megkönnyítik és ezt nyilván a gazdaságossági szempontból fontos említeni – fogalmazott Rodekné Hederics Erika a Nagykanizsai Városfejlesztő Kft. ügyvezetője.

Az új sportcsarnok egyébként a lelátókon a fix és a mobil megoldással összesen több mint 3000 fő befogadására alkalmas, a küzdőtéren pedig még 2000 embernek tudnak helyet biztosítani egy nagyobb koncerten. Az uszodában kialakítanak egy 50 méteres versenymedencét, valamint egy 25x10 méteres tanmedencét is.