Játszótér is készül a Csónakázó-tónál

A 15 játékelemből álló tér földmunkái már javában tartanak, a tervek szerint az új parkot még idén birtokba is vehetik a tóhoz érkező családok.

A projekt részeként 2019 áprilisáig elkészül a futó- és kerékpárút, valamint jövő évtől vízibicikliket is kölcsönözhetnek a kirándulók.

Ez egy 1400 négyzetméternyi területet jelent majd. Egy játszótér épül, 15 játékelemmel, amelyben a legkisebbeknek és a nagyobbacskáknak is lesz lehetőség. S mellette egy fitnesz rész is épül a szülőknek, hogy amíg a gyerek játszik, ők is tudjanak mozogni, erősíteni.

Elindult a beruházás, ebben az évben ennek a végére is érünk - mondta Dénes Sándor, Nagykanizsa polgármestere.